Erdély

Végre Erdély. Régi tervemet sikerült megvalósítani. Vasárnap reggel indultunk a bérelt Astrával Ártánd felé. A Viamichelin szerint 7 óra az út, az útikönyv szerint 10, Marosvásárhelyig, ez utóbbi reálisabbnak tűnt, és így is lett. Kolozsváron megálltunk két órára. Megnéztünk a főteret Hunyadi Mátyás szobrával, körben a románra festett utcabútorokkal. Ezutnán egy séta keretében láttuk Mátyás szülőházát, egy kisebb templomot és felmentünk egy dombra a folyón túl, ahonnan kilátás nyílt az egész városra. A főtér és környéke enyhén lepusztultnak tűnt, kissé rendzetlen, a házak úgyszintén. Marosvásárhely felé még Tordán álltunk meg. Minden igyekezetünk ellenére nem találtunk egy olyan vendéglátóipari létesítményt, ahol meg tudtuk volna nézni a férfi vízilabda olimpiai döntőt. Sajnos csak nyugati sprotcsatornák voltak foghatók és ők mást közvetítettek. De a pizza meg a sör jólesett. Este értünk Marosvásárhelyre, még hátra volt a szálláskeresés. Az első hotel, amit találtunk nem ütötte meg a kívánt szintet sem minőségben, sem árban. Egy srác, akinél érdeklődtünk, nagyon segítőkészen két panzióhoz is elkalauzolt bennünket autójával, a másodikat bevállaltuk. Köszi! Az Ana-Maria panzióban apartmannal felérő, szépen berendezett szobákat kaptunk, körülbelül 2200 forintért per fő, királyi reggelivel, illatos garázzsal (itt száradtak az erősen öblítőszagú lepedők). Második nap. Marosvásárhely simán kenterbe veri Kolozsvárt. Szebb, gazdagabb, pörgősebb, magyarabb. 520 kilóméter Budapesttől, 160 ezres lakosságának kicsivel több, mint fele magyar. Főterén szépen felújított házak és egy hatalmas ortodox templom. A régi városháza épületéből kizavartak, de a Zsolnay-tetős Kultúrpalotában körbejártunk. Hétfő lévén, a híres tükörterem zárva volt és a néni nem volt hajlandó odaadni a kulcsot, de legalább megnéztük a hangversenytermet a gigantikus orgonával, amely Európa egyik legnagyobbika. Sétánk a Bólyaiak tere felé folytatódott, szinén zárt múzeumokkal, de néhány nap múlva ide is és a Kultúrpalota tükörterméhez is visszatértünk. Marosvásárhelyről Szováta, illetve Parajd felé vettük az irányt. Balszerencsénkre a két hasonló hosszúnak tűnő út közül a rosszabbik minőségűt, az északon haladót választottuk. A kb. 25 kilóméter per órás átlagot gondolom nem kell magyarázni. A parajdi sóbánya különös élmény volt. Rövid, kürtöskalács majszolásával egybekötött várakozás után egy ezeréves busz vitt le bennünket a bánya mélyébe. Az alagutat szürke ködbe borította a kipufogóból áradó füst. Még pár tucat lépcső lefelé, és hatalmas csarnokokba érkeztünk, ahol játszótér, kápolna, székelykapu, padok és egy sóbányászati kiállítás várta a friss levegőre vágyókat. A sófalú csarnokokból újabb csarnokok nyíltak. Itt, több tucat méterrel a föld felszíne alatt kaptam otthonról telefonhívást, lám-lám, a román mobilkommunikáció nyugati szinten teljesít. Este Szovátán szállást kerestünk (magánszállás volt, 1000 forint per főért), majd bőségesen megvacsoráztunk. A számla tetemes részét a magyarországi árszínvonalon számolt Ja:germeiserek tették ki. Az est arca díjat a pincér nyerte, aki egy sör és egy tál kaja felszolgálása között beállt az élőzenekarba nótázni. Harmadik nap. A délelőttöt Szovátán töltöttük, fürdéssel a Medve-tóban. Állítólag a sósvízű tó hőmérséklete lefelé növekszik, ezt mi nem éreztük. Lubickolás után továbbálltunk Gyergyószentmiklós felé. A városon átlahadtunk, továbbutaztunk a Gyilkos-tó felé. A tóhoz érve elkapott egy jéggel megtűzdelt zápor/zivatar, ez keresztülhúzta mind csónakázási, mind Kis-Cohárd-megmászási tervünket. Tovább autóztunk a remek úton a Békás-szoros felé, majd a szoroson túli első faluban visszafordultunk. A hasadékvölgyben egy patak és az országút halad, 2-300 méteres sziklafalak között. Visszafelé a Gyilkos-tó is sorra került, körülnéztünk a parton. Csíkszereda felé még megálltunk pár percre Gyergyószentmiklóson. Falusias jellegű város, hangulatos főtérrel. Este a csíkszeredai Sport Hotelben szálltunk meg. Abszolút ajánlott kategória: elfogadható ár, jó színvonal, olcsó étterem, kedves személyzet és közel a belváros. Negyedik nap. Csíkszereda közel 50ezres város, lakosságának több, mint 4/5-e magyar. A belváros erősen szocreál, a sétálóutcán érdemes végigsétálni. A Mikó-várban megnéztük a múzeumot, a vár mögött pedig jellegzetes székely házakból és székely kapukból volt néhány. Délután Székelyudvarhely felé vettük az irányt. Áthaladtunk Máréfalván, amely az egyik székelykapuból legjobban ellátott település. A kapuk között van régi és új is. Az volt a benyomásom, hogy jópár esetben a székelykapu marketing célokat szolgált, turistacsalogató szerepe van. Székelyudvarhely 40ezres város, szinte teljes egészében magyar lakossággal. A főtéren áll ferences templom és egy szoborpark, a klasszicista-barokk stílusú református templom Orbán Balázs szobrával, és az eklektikus városháza. A vár pár percre van a főtértől, maradványának helyén gimnázium áll. Érdekes még a főtér "feletti" rész, a katolikus templommal, a Tamási Áron Gimnáziummal és a szecessziós stílusban épült Benedek Elek Tanítóképzővel. Egy remek palacsinta és rövid tanácskozás után - Korond vagy Madarasi-Hargita - a Hargita felé indultunk. Megkérdeztünk néhány embert, az utat fél és 2 órásra becsülték. Természetesen az utóbbi jött be, kritikán aluli volt az út felfelé. Ivó volt az utolsó falu. Eztuán találkoztunk egy táblával, miszerint kora délutánig felfelé, utána pedig lefelé egyirányú az előttünk álló 10 kilóméteres szakasz. Ez nem okozott gondot, három meglepett favágón kívül senkivel nem találkoztunk felfelé. Miután jót derültek kérdésünkön, amiben egy esetleges medvetámadás lehetőségét firtattuk, folytattuk utunkat. Azért két kmenként megálltunk egy kicsit nézelődni, nomeg a forrás közeli hűtővíz miatt. A Madarasi-Hargita 1800 méter magas csúcsára végül nem jutottunk fel. A menedékháznál - ahonnan még 3/4 órás gyalogút lett volna a csúcs - leszállt a köd és sötétedni kezdett. A naplemente gyönyörű volt, sötétben mentük vissza Csíkszeredára. Megvacsoráztunk a főutca egyik éttermében. Ötödik nap. Elhagytuk Csíkszeredai szálláshelyünk és délnek vettük az irányt. A Szent-Anna-tó volt az első állomás, egy vulkán kráterében keletkezett, szinte szabályos kör alakú. Csónakázni és fürdeni is lehet benne. A tó lejáratánál kürtös kalácsot és ajándékokat szereztünk be, a 9 éves eladóban egy nagyon kemény tárgyalópartnert ismerhettünk meg. Pozícióját kissé gyengítette, hogy az elején elárulta az árengedmény maximális mértékét, ami 20% volt. Azt is megtudtuk, hogy húsklopfoló nincs, de van helyette húspotyoló. Először elkerültük Brassót és lementünk Törcsvárig. Ezt az útikönyvekben és az utazási irodkák prospektusaiban Drakula-várnak is hívják, ennek magyarázata marketing szempontokra vezethető vissza, állítólag már köze nincs a vámpírok királyához. A romantikus vár teljesen ép, feltétlenül éredmes bemenni. Már bőven délután volt, amikor visszaindultunk Brassó felé. A sikló, amely felvisz a város fölé sajnos éppen bezárt. Először wc-t és pénzváltót keresve töltöttünk egy kis időt, majd megnéztük a főteret. A városnézés után elautóztunk Segesvárra. Késő este értünk oda és az éjszakát is itt szerettük volna tölteni, de sajnos az egész környéken nem találtunk szállást. A negyedik szállóban kiderült az is, hogy ennek az oka az, hogy a városban egy drakulás filmet forgattak éppen, és a stábnak minden környéken fellelhető szállást lefoglaltak. Így nem tudtunk mit tenni, továbbálltunk Marosvásárhelyre, ahol ismét felkerestük az Ana-Maria panziót. Hatodik nap. Délelőtt bepótoltuk azt, ami pár nappal korábban Marosvásárhelyen elmaradt. A Kultúrpalota tükörterme, a Teleki Téka és a Bolyaiak múzeuma olyan látnivalók, amelyek a magyar történelem és kultúra részei, nagy kár lett volna kihagyni bármelyiket is. A visszafelé vezető út ugyanaz volt, mint az odavezető. A románok rendkívül bátor vezetők. Matuzsálem korú Daciak, vakmerő teherautósofőrök ögyilkos előzési akciói tették színesebbé az utat. Nagyváradon megálltunk még néhány órára. A csapat egy része felkereste a közeli fürdőhelyet, mi pedig ebédeltünk, majd körbejártuk a belvárost. A határon várakozni kellett jó 3/4 órát, késő éjszaka értünk Bp.-re.